Ahová a jó idő ellenére sem érdemes nyaralni menni

-kb-

Európa közepén hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy veszélyben vagyunk, ha allergia-szezon van, ha túl nagy a hideg vagy a meleg, és ha nincs elég pénzünk. A világ más részein a veszélyt az éhenhalás, a természeti katasztrófák, bandaháborúk, gyilkosságok, és az egészségügyi ellátás teljes hiánya jelenti.

Egy független amerikai kutatási és oktatási szervezet minden évben elkészíti a világ legveszélyesebb országainak listáját. Az elemzést szociális-gazdasági, illetve katonai-politikai mutatók segítségével végzik. Olyan szempontokat vizsgálnak, mint az emberi jogok érvényesülése, menekültek helyzete, korrupció, alapvető szolgáltatásokhoz (egészségügy, közbiztonság, oktatás) való jutás, természetes és mesterséges katasztrófák, etnikai, vallási konfliktusok, stb.

Lássuk, tehát 2013 első tíz helyezettjét!

10. Zimbabwe – Inflációban az élen

Zimbabwe gazdasági szempontból a világ legkatasztrofálisabb helyzetben lévő államai közé tartozik. Az infláció átlagban 300-500% között alakul, 2009-ben a pénz gyakorlatilag teljesen elértéktelenedett. A gazdaságot akkor sikerült némileg stabilizálni, amikor áttértek az amerikai dollárra. A belső politikai-, társadalmi feszültségek folyamatos zavargásokat gerjesztenek, a kormányzat látszat demokratikus jellege ellenére diktatórikus módon fojtja el az elégedetlenkedők megmozdulásait.

100 trillió zimbabwei dollár. Fotó: Reserve Bank of Zimbabwe

9. Közép Afrikai Köztársaság – A lázadók országa

Franciaországtól való függetlenedése óta az ország életét leginkább puccsok, felkelések jellemzik. A bőséges természeti erőforrások ellenére az állam képtelen ellátni lakosságát, melynek eredménye a mélyszegénység és alultápláltság. Ahogy azt a jelenlegi konfliktus is mutatja, a folyamatos harcok a kormány és annak különböző ellenzéki csoportjai között, komoly gátja a fejlődésnek. A központi hatalom keze nem igazán terjed a fővároson túl, lázadók és rablóbandák tevékenykednek országszerte, a hadsereg gyenge és alulfejlett.

Az etnikai tisztogatások egyik leendő áldozata? Fotó: DM

8. Haiti – Nem csak természeti katasztrófa

A nagy erejű földrengés óta inkább kevesebb, mint több sikerrel próbálják normalizálni a helyzetet a karibi szigetországban. A munkanélküliség közel 50%-os, a lakosság 80%-a napi 2 dollárból tengődik. Az élelmiszer árak magasak, és az elmúlt évek természeti katasztrófái hatására még tovább nőttek. Ezért nem meglepő, hogy minden második lakos alultáplált és Haiti a térség legszegényebb állama. A gyengén őrzött szárazföldi és vízi határai kiváló lehetőséget rejtegetnek a kábítószer- és embercsempészeknek is.

A 2010-es földrengés után, a nyomornegyedek látképe nem sokat változott…Fotó: Isabel MacDonald

7. Afganisztán – Drága demokrácia

Tizenhárom év amerikai megszállás és dollár milliárdok után Afganisztán még mindig a világ leginstabilabb országai közé tartozik. A keleti és déli területeken az ellenzék, a Tálibán ma is jelentős befolyással rendelkezik. Romló biztonsági helyzetre utalnak az ENSZ jelentései a növekvő civil áldozatok számáráról. A tálibok viszont nem tesznek közzé jelentéseket a hallottaikról, inkább egyfajta sikerpropagandát folytatnak, mindig minimalizálva a saját, és eltúlozva az ellenség veszteségeit. 

Rendteremtés. Fotó: GRIID

6. Jemen – Víz, élelem és jogok nélkül

A közel 30 milliós népesség harmada nem jut megfelelő mennyiségű táplálékhoz, fél millióra tehető a belső menekültek száma és a lakosság fele számára elérhetetlen a tiszta víz. Az egészségügy katasztrofális helyzete miatt a fertőzések is gyakoriak ország szerte. Az emberi jogok területén sem állnak a helyzet magaslatán: a nőket diszkriminálják, a rabokat kínozzák, megalázzák, a szólás-és sajtószabadság erősen korlátozott.

A jemeni főváros. Kívülről még jól mutat. Fotó: Glen Allison/Getty Images

5. Csád – Teljes kilátástalanság

A Szudánban és Közép Afrikai Köztársaságban lezajlott erőszakos események miatt sokan menekültek a szomszédos Csádba, ami tovább súlyosbítja az amúgy is meglévő etnikai és vallási ellentéteket. Munkalehetőség és jövőkép hiányában egyre több fiatal csatlakozik szélsőséges bandákhoz és szervezetekhez, mert sokuknak ez az egyetlen esélye a túlélésre.

Katonák bevetésre készen. Fotó: SIA KAMBOU - AFP

4. Dél-Szudán – Szegény korruptak

Hiába szakadt el 2011-ben északi szomszédjától, a biztonsági és humanitárius helyzet nem lett kedvezőbb Dél-Szudánban. Az ENSZ adatai szerint a törzsi-etnikai villongások következtében 2011 nyarára 800-an haltak meg, és 94 ezren hagyták el otthonukat a fiatal államban. A beáramló segélyek ellenére, az ország vezetése képtelen helyesen felhasználni a rendelkezésre álló forrásokat. A 2012-es évben négy milliárd dollár közpénz vándorolt a felső vezetés zsebébe.

Gyerekek most éppen a homokvihar elől menekülnek. Fotó: Finbarr O'Reilly

3. Szudán – „Oszd meg és uralkodj!”

Az angolok a gyarmati korban gondosan ügyeltek arra, hogy a demokratikus állam működéséhez szükséges infrastruktúra és intézményrendszer ne jöhessen létre, így amikor Szudán függetlenné vált, egy vallási, etnikai törésvonalak mentén szétszabdalt, polgárháborús ország maradt a britek mögött. Jellemző a rasszizmus a fekete-keresztény, illetve az arab-muszlim lakosság között, és az iszlám fundamentalizmus sem idegen jelenség. 2010-ben a sharia (iszlám jogrend) értelmében egy nőt brutálisan megkorbácsoltak, mert nadrágot viselt.

A 2010-ben megostorozott nőképe bejárta a világhálót. Fotó: Tristan McConnell

2. Kongói Demokratikus Köztársaság – Férfiakat is megerőszakolnak

Az 1960-as függetlenségének kikiáltásakor, Kongó Afrika második legiparosodottabb államának számított, 1980-ra a gazdaság összeomlott. 1996-ban vette kezdetét az „Afrika világháborúja” néven ismertté vált polgárháborús sorozat, amely 2003-ig hat millió áldozatot követelt. Napjaink Kongójára elmondható, hogy humanitárius szempontból a leginkább katasztrófa sújtotta ország a világon. Az erőszak, a lakosság kényszerű lakhely elhagyása, a nők, gyerekek és férfiak(!) megerőszakolása általános jelenségek. A halálozási arány messze meghaladja a szub-szaharai átlagot.

A polgárháború áldozatai. Fotó: Whale

A nyertes: Szomália – A központi hatalom teljes hiánya

Az Afrika szarván elhelyezkedő országban több millió ember nem jut hozzá elegendő élelemhez - a 2012-es évben az éhínség mintegy 260 ezer áldozatot követelt. A lakosság többsége számára nem elérhető az egészségügyi ellátás (kevesebb, mint 15 orvos jut egy millió emberre) és a tiszta víz. A szélsőségesek által elkövetett öngyilkos merényletek rendszeresek a fővárosban. Az egyes klánok és törzsek között létrejövő alkalmi szövetségek nem hosszú távúak, a különböző fegyveres csoportok gyakran válogatás nélkül nyitnak tüzet ellenségre, vagy barátra - senki nincs biztonságban.

Aki teheti, a Khat nevű legális drogot fogyasztja. Valahogy el kell viselni…Fotó: Jake LyellA

Izrael az ígéret földje?

 -kb-

Az izraeli kormány pénzt is hajlandó fizetni azért, ha a migránsok azzal a lendülettel, ahogy jöttek, el is hagyják az országot. Aki marad, annak olyan nehéz helyzettel kell szembesülnie, ami szinte ellehetetleníti az életét. Van, akinek azonban még így is megéri.

Izrael 2013-ban erősítette meg a „beszivárgás-ellenes” (anti-infiltration) törvényt, melynek értelmében az izraeli hatóságoknak joguk van a határon átkelőket tárgyalás nélkül, három évig feltartóztatni az erre létrehozott központokban. Később ezt az időt egy évre csökkentették, amennyiben viszont az illető ellenséges ország állampolgára (pl. Szudán), vagy „erős a gyanú”, hogy bűncselekményben vett részt, korlátlan ideig is bent tartható.

Szudán büntető törvénykönyve Izraelt ellenséges országnak nevezi és megtiltja lakosainak, hogy oda betegyék a lábukat. Ha mégis kiderül, hogy egy szudáni Izraelben járt, a büntetés börtön, vagy akár halál is lehet. Ennek tükrében figyelemre méltó, hogy egy 2013-ban kiszivárgott jelentés szerint Izrael több mint ezer szudánit utasított ki az országból. Michael Bavli, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának izraeli képviselője szerint, a zsidó állam ezzel az akciójával súlyosan megsértette az 1951-ben aláírt genfi konvenciót, amely kimondja, hogy „egy menekült nem küldhető vissza abba az országba, ahol személyes szabadságát, vagy életét veszély fenyegeti.”

„Önkéntes deportálás”

Izrael máshonnan közelíti meg az ügyet. Álláspontja szerint ugyanis, a menekültek önként távoztak az országból. A megerősített „beszivárgás-ellenes” törvény nem csak a korlátlan feltartóztatást teszi lehetővé, de a kormány 3500 dollárt fizet annak a menekültnek, aki aláír egy nyilatkozatot, melyben elismeri, hogy „saját akaratából” hagyja el Izraelt és tér vissza hazájába.

„Minden héten ide jönnek, és pénzt ajánlanak, ha aláírjuk az önkéntes visszatérésről szóló papírt” – mondja egy szudáni menekült. „Azt mondják [az izraeliek], ez az egyetlen lehetőség arra, hogy elhagyjuk a központot. Azt mondják, soha nem szabadulunk, de én inkább ezt választom, minthogy haza térjek.”

Szudáni menekültek tüntetnek a feltartóztató központok ellen. Fotó: Amnesty International

Okos üzlet

2013 augusztusában Uganda elfogadta Izrael azon ajánlatát, mely szerint mezőgazdasági eszközökért és némi készpénzért cserébe befogadja az Izraelből kiutasított szudáni és eritreai menekülteket. Számos eritreai menekült már aláírta, hogy „önként” távozik Izraelből. Az ugandai kormány pedig megvárja, amíg a menekültek megérkeznek az országba, de leszállni már nem engedi őket a járművekről – azonnal kitoloncolják őket egy harmadik országba, ami rendszerint a menedékkérők hazája. Így a kör bezárult.

A menekültek nagy részének azonban sikerül hozzájutnia egy ideiglenes vízumhoz Izraelben, ami viszont 2010 novembere óta önmagában nem jogosít munkavégzésre. Pontosabban: nem jogosít fel, de nem is tiltja a munkavégzést. Ez bizonytalanságban tartja a menekülteket és a potenciális munkaadót is. A menedékjogokért folyamodóknak így nem csak a biztonságos munka megtalálása nehéz, de sebezhetővé és kizsákmányolhatóvá is válnak. Ráadásul a foglalkoztatók ezen felbuzdulva jellemzően nem hajlandóak megadni olyan járandóságokat, mint az egészségügyi, vagy egyéb más biztosítás. Azoknak, akiket alkalmasnak találnak arra, hogy a menekült státuszt megkapják, egy elnyújtott adminisztrációs procedúrán kell keresztül menniük, mielőtt végleges döntés születik az ügyükben - mindez évekig tarthat. Ez alatt az idő alatt nem ritkák a rendőrségi rajtaütések és letartóztatások.  

Mivel hivatalosan nem küldhetőek vissza, a határon feltartóztatott bevándorlók jellemzően ideiglenes védelmet kapnak, amit sokan csak „késleltetett deportálásnak” neveznek. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem kell azonnal visszatérniük saját hazájukba, ugyanakkor szinte semmilyen joggal nem rendelkeznek.

Eritreai menekültek Izrael utcáin. Fotó: AFP

…de akkor miért éri meg?

A legtöbb afrikai bevándorló (a menekültek 91%-a) Eritreából és Szudánból érkezik Izraelbe. Eritrea az egyik legelnyomóbb ország a világon: néhány vallás illegális, az embereket határozatlan időre sorozzák be a hadseregbe, ahol embertelen körülmények között szolgálnak. Aki pedig szembe megy a központi hatalommal, az börtönre, kínzásokra, vagy halálra is számíthat. Egy 2011 októberében tartott, a bevándorlók munkaügyeiről szóló Kneszet bizottsági ülésen, Danny Ayalon helyettes külügyminiszter azt mondta, hogy nem deportálnak senkit Eritreába, „mert Eritrea egy olyan ország, ahol nem tisztelik az emberi jogokat, és akárki, aki visszatér, életveszélyben van.”

A szudániak leginkább a népirtás, etnikai erőszak és polgárháború elől menekülnek a zsidó államba. A 38 éves, 6 gyerekes Tereza Maon december közepén volt kénytelen elhagyni otthonát, amikor Dél-Szudánban kitörtek a harcok a kormányerők és az ellenzék között. A házát teljesen kifosztották, családja eltűnt. „Minden össze volt törve, semmit nem hagytak nekünk” – mondta Maoun. „Még a ruhákat is elvitték” – tette hozzá elkeseredve.

Az egyedül maradt asszonynak már van tapasztalata efféle élményekben, hiszen az ország szétszakadása előtt, először Szudánból menekült el Egyiptomba 2003-ban, majd négy évvel később Izrael felé vette az irányt. 2012-ben azonban az izraeli kormány a családjával együtt kitoloncolta Izraelből.

Mit hoz a jövő a menekülteknek? Mit gondol erről a másik oldal? Milyen megoldási lehetőségek lehetnek? Erről a hétvégi, befejező részben szólunk.

Megalázó kisebbségi lét Izraelben

-kb-

Börtönszerű „feltartóztató központok”, megaláztatás erősen limitált jogok, kitoloncolás, korlátlan ideig való letartóztatás. Nagyjából ezekkel a kifejezésekkel írhatóak le egy átlagos afrikai bevándorló mindennapjai, aki Izraelben keresi szerencséjét.

Izrael szerte az elmúlt pár évben többször került sor tiltakozási hullámokra, és egyre erősebb lett a bevándorló ellenes hangulat. Támadások érték afrikai menekültek üzleteit és otthonait, sőt előfordult az is, hogy egy lakásra, illetve egy napközi otthonra házi készítésű bombát dobtak. Egytüntetéssorán aLikud párti politikus, Miri Regev az afrikai menekülteket Izrael testében élő rákos daganathoz hasonlította, és más Kneszet tagok is kérték azonnali őrizetbe vételüket, majd deportálásukat. Az izraeli lakosok panaszkodtak, hogy már nem érzik magukat biztonságban az utcákon – különösen Tel-Aviv déli részén.

Megélhetési bűnözés?

Izraeli jelentések szerint az afrikaiak által elkövetett bűncselekmények – amibe a betörés és a szexuális erőszak is beletartozik - száma növekvő tendenciát mutat az elmúlt időszakban.

Rendőrségi számítások azt mutatják, hogy Tel-Avivban a bűnesetek 40%-a köthető afrikaiakhoz. Ez természetesen nem hivatalosan alátámasztott adat, de sok rendőr úgy véli, mindez azért fordulhat elő, mert a kormány nem engedi őket dolgozni. Ezért a bevándorlóknak sok esetben a megélhetésükért kell bűnözniük (crimes of survival)… Yohanan Damino rendőrkapitány úgy fogalmazott: munkát kell biztosítani a menekülteknek, ezzel lehetne csökkenteni a bűncselekmények számát. 

Izraeliek tüntetnek, Tel Avivban a bevándorló munkások ellen, 2012-ben. Fotó: Haaretz

Különböző források 53 és 60 ezer közé teszik azon afrikaiaknak a számát, akik a saját hazájukban elszenvedett bántalmazások és üldöztetések elől menekülnek Izraelbe. Többségük Eritreából (36 000 fő) és Szudánból (14 000 fő) érkezik. Ez a két náció teszi ki a menedékkérők 91%-át, a maradék 9% leginkább kongói, libériai, vagy elefántcsontparti származású.

Rácsok mögött

2013 végére Izrael befejezte a több mint három éven át épített, mintegy 400 km hosszú kerítés építését az izraeli-egyiptomi határ mentén. Bár a jogosulatlan belépések száma ez által jelentősen csökkent, a jogvédő szervezetek szerint aggodalomra ad okot, hogy az üldözötteket nem engedik be Izraelbe. Így azok Egyiptomban maradnak, ahol egyáltalán nincsen garantálva személyes biztonságuk.

Egy „feltartóztatási központ” a Negevben, az egyiptomi határ közelében. Fotó: DW

Izrael a menekültek feltartóztatására börtönhöz hasonló központokat állított fel a Negev sivatagban. Ezeken a helyeken ezrével zsúfolódnak a menekültek, és egy ún. „átmeneti csoportos védelmezésben” részesülnek, ami azt jelenti, hogy kapnak bizonyos jogokat, hivatalosan el is hagyhatják a „feltartóztatási központot”, de naponta többször esnek át különböző ellenőrző procedúrákon. Amennyiben nem jelennek meg, olyan szankciókkal kell szembe nézniük, ami még jobban megnehezíti az életüket. Mindez szinte lehetetlenné teszi a munkavállalást és azt, hogy elhagyják a központokat.

Izrael nem szívesen ad menedékjogot eritreaiaknak, szudániaknak és kongóiaknak, mert, ahogy a volt belügyminiszter Eli Yishai mondta: „mint belügyminiszter felelősséggel tartozom azért, hogy az ország megőrizze cionista és zsidó karakterét.”

Az „önkéntes” deportálásokról, a „beszivárgók” elleni törvényről és a menekültek helyzetéről részletesebben a holnapi posztban!

-kb-

A kislány kopogott a busz ajtaján, de a sofőr nem engedte felszállni. Amikor pedig utóbbi kinyitotta az ajtót egy másik utasnak, a lány is megpróbált feljutni a járműre, de a buszvezető rákiáltott: „Nem látod, hogy nem szállítok feketéket?!”

Elsőre azt gondolhatnánk, hogy a fenti esetre az 1950-es évek Amerikájában került sor, azonban az incidens 2009-ben játszódott le Izraelben, egy izraeli buszsofőr és egy etiópiai származású zsidó lány között. A vezetőt végül beidézték fegyelmi tárgyalásra, ahol először 20 ezer új izraeli sékel büntetést szabtak ki rá. A következő évben pedig újabb 60 ezret (15980 USD) kellett fizetnie a károsultnak. A történetről Yasmin Keshet, az Izraelben élő etiópok jogaiért küzdő zsidó szervezet, a Tebeka munkatársa számolt be.

A Visszatérési Törvény (Law of Return) értelmében az etiópiai zsidók az állampolgárságot és teljes körű jogot kaptak az Izraelben való letelepedésre. A gyakorlatban a beilleszkedés ennél sokkal bonyolultabb.

Hozzászokott, hogy leniggerezik

Az etióp származású 32 éves Shay Sium életének nagy részét Izraelben töltötte, de azt mondja, az etiópiai zsidókat másként kezelik, mint a többi izraelit: a gyárak nem akarják foglalkoztatni őket, az ingatlantulajdonosok nem hajlandóak kiadni nekik lakásukat és vannak iskolák, ahol nem tanítják a gyerekeiket. Nem egyszer szembesült azzal is, hogy az utcán leniggerezték.

Körülbelül 125 ezer etiópiai zsidó él Izraelben, de a közösségek vezetői szerint nem tudnak teljes értékű állampolgárként viselkedni, hiszen állandóan szembe kell nézniük a diszkrimináció és a szocio-ökonomiai hátrányok okozta nehézségekkel. 2011 szeptemberében a Tebeka 281 gyerekről szerzett tudomást, akiket azért nem regisztráltak egy iskolában, mert etióp származásúak voltak.

Izraeli hírek szerint, néhány éve mintegy 120 ingatlantulajdonos döntött úgy, hogy bojkottálják a lakások bérbe- és eladását izraeli-etióp zsidók részére. Több száz etiópiai zsidó lepte el az utcákat 2012. január 18-án, Kiryat Malakhiban, hogy felemeljék szavukat a döntés ellen.„Ez nem elszigetelt eset” - mondja Yasmin Keshet, a Tebeka ügyvédje.

Teljes kiszolgáltatottság

Alacsony képzettségük és a nyelvi nehézségek miatt általában az átlagosnál jóval alacsonyabb bérért foglalkoztatják Izraelben az etiópokat, akik a nehéz körülmények miatt kénytelenek ezeket a munkákat elvállalni. Ráadásul az izraeli törvények lehetővé teszik, hogy ezeket az embereket szociális járulékok biztosítása nélkül foglalkoztassák egy évig, ezért általában a munkaadók tizenegy hónap után szoktak megválni az ilyen alkalmazottaktól, majd esetleg újra felveszik őket.

Az etiópok rugalmas közösséget alkotnak, de gyakran nem feltétlenül vannak azzal tisztában, hogy mi legális és mi nem, mert az új bevándorlók nem mindig beszélik rendesen a hébert. Az etióp-izraeli családok körülbelül 52%-a él a szegénységi küszöb alatt – összehasonlítva az izraeli zsidó lakossággal, ez az arány 16%. Egy 2008-as izraeli jelentés szerint az etióp-izraeli gyerekek 20%-a nem jár iskolába. A droggal való visszaélés igen elterjedt a fiatalok körében és a bűnözési ráta is magasabb, mint az izraeli társadalmon belül. Ezek az állapotok 2008 óta nem igazán változtak.

Shula Mola 12 évesen érkezett Izraelbe.“Egy vallási iskolába küldtek dolgozni, ahol keményen dolgoztam azért, hogy „igazi” izraelivé váljak. Akármikor valamit jobban tudtam az osztálytársaimnál, a tanárok mindig meglepődtek, hiszen én csak egy etiópiai vagyok. Egyetemre is akartam menni. De ők csak takarítónak vettek volna fel.”

A fenti problémák, a szegénység és a nehéz családi légkör sok esetben hozzájárul ahhoz, hogy az etióp-zsidók így elkülönülnek a társadalomtól. „Sokak helyzete reménytelen. Amikor a gyerek ezekkel a problémákkal szembesül, a szegény és alul képzett szülők nem tudják őket támogatni”- mondja Mola.

-kb-

A földgáztól való függése miatt, az Európai Unió aggódva figyeli Oroszország krími akcióját – írja cikkében Nicholas Cunningham az Oilprice.com munkatársa. Az EU-ba irányuló import gáz 34 százaléka Oroszországból érkezik, aminek nagy része Ukrajnán keresztül árad szét a célországok felé. Európa még emlékszik 2009 telére, amikor a Gazprom és Ukrajna közötti kifizetetlen adósság és a gáz ára miatt kialakult vita nyomán Oroszország elzárta a csapokat. Nyugat-Európa ekkor belátta, hogy az energiafüggés komoly gondokat okozhat, mindez akár politikai fegyver is lehet Putyin kezében. Vagy még sem ennyire egyértelmű a helyzet?

Az enyhe télnek és pangó keresletnek köszönhetően Európának több földgáz készlete maradt, mint az elmúlt években. Az Európai Bizottság szóvivője szerint az EU-nak 40 milliárd köbméter tartalék áll rendelkezésre, ami 10 százaléka az éves európai szükségletnek. Az arányok országonként változnak (a cseheknek és szlovákoknak 90 napi tartalékuk van, a magyaroknak kéthavi, Ausztriának félévnyi), de az Európai Unió, mint egységes tömb, összességében 20 százalékkal több készlettel rendelkezik, mint tavaly. 2003-ban az EU-ba irányuló földgáz 45 százaléka származott az oroszoktól, ez az arány mára, a bevezető sorokban is említett 34 százalékra csökkent. Mindez Európa pozíciójának erősödését jelzi.

Az újabb fúrásoknak köszönhetően az Egyesült Államokban egyre több földgáz kerül a felszínre, ami jó eszköznek bizonyulhat arra, hogy az ukrán válságot saját hasznukra fordítsák az amerikaiak. A Kongresszus több tagja is arról próbálja meggyőzni Obamát, hogy a világ más országaiba (pl. Katar) exportálni kívánt cseppfolyósított földgáz egy részét irányítsa Európába. Ez csak hosszú távon lehet kifizetődő, hiszen az új terminálok és az egyéb infrastruktúra kiépítése éveket vehet igénybe. Ezzel azonban sikerülne izolálni Oroszországot, aki így nem tudná politikai ütőkártyaként használni az energia fegyvert. Az USA ráadásul egyre nagyobb mennyiségben szállít szenet Európába, ami sikeresen veszi fel a versenyt a drága földgázzal.

Mindezek következtében Európa nagyobb biztonságban van, mint azt sokan hinnék – állítja Cunningham. Hozzáteszi, hogy az Unió és Oroszország közti függőségi viszony kölcsönös, az éves orosz költségvetés felét az olaj és gáz eladásból származó bevételek fedezik. Ezért, Cunningham szavaival élve, „ha Putyin elvágná a gázvezetékeket Európa előtt, az olyan lenne, mintha valaki levágná az orrát az arcáról.”

„Függetlenül az Európának okozott kártól, Oroszország érdekeit tekintve rendkívül kontra produktív hatású lenne, ha az oroszok elzárnák a gázcsapokat” – erősítette meg a fenti állítást, Laurent Ruseckas, egy nemzetközi energetikai tanácsadó cég, az IHS CERA munkatársa.

Putyin, bár szeret a megfélemlítés eszközéhez nyúlni, Oroszország nincs abban a helyzetben, hogy politikai fegyverként használja a gáz elzárását. Így, bármi is lesz a jelenlegi ukrán válság eredménye, valószínűtlen hogy Moszkva akadályozni fogja Európa energia ellátását.