Egy poligamista életműve: 130 feleség és 210 gyerek

-kb-

Kenyában a történelmi időkig visszamenőleg ismert a többnejűség intézménye.

Ancentus Akuku Ogwela, akire méltán ragadt a „Veszély” becenév, amikor 94 évesen meghalt, 130 feleséget és 210 gyereket hagyott maga után. A kenyai parlament által elfogadott új házassági törvény lehetővé teszi, hogy a férfiak annyi feleséget vegyenek el, amennyit akarnak, és erről még csak konzultálni sem kell a már meglévő partnereikkel.

A törvény a kenyai közvéleményt két táborra osztotta. Az egyik csoport vehemensen támogatja kulturális, vallási és természetesen biológiai, illetve gyakorlati okok miatt. Kenyában a kereszténység a domináns vallás, de él itt egy jelentős muszlim kisebbség is. Az Iszlám megengedi több feleség tartását (aminek szintén történelmi okai vannak), azzal a kikötéssel, ha a férj ugyanannyi szeretet és figyelmet szán összes hitvesére. A szexuális energiák levezetésén kívül a leggyakrabban emlegetett praktikus indok a poligámia mellett a mezőgazdaság és földművelés. Minél több ember tevékenykedik a ház körül, a földeken, annál könnyebb a munka. Ezen felül sok nő egyet ért abban, hogy fokozott biztonságban vannak egy nagy háztartásban.

Akuku „Danger” néhány feleségével…Fotó: KBC

A másik tábor úgy véli, hogy a törvény feleslegesen szítja az ellenségeskedést a családon belül és csak megosztja tagjait – miközben az emberek többsége a mélyszegénységgel küzd az országban. Elterjedt és logikus nézet, hogy a poligámia hozzájárul a drasztikus népességnövekedéshez is. Sokan felvetették némi gúnnyal, hogy a törvényhozók vezessék be a poliandria és a „feleség-bántalmazás” intézményét is. (A poliandriáról, vagy többférjűségről bővebben ITT olvashat). Ráadásul nem kizárólag a családon belül megosztó a többnejűség intézménye, de tovább mélyíti a civilizációs törésvonalakat az afrikai és nyugati társadalmak között, ahol a poligámia tabu.

A helyi média és női jogvédő szervezetek is felemelték hangjukat. A legolvasottabb kenyai újság, a The Daily Nation „szégyenteljesnek” nevezte a törvényt, ami „visszavisz minket egy sötét korba onnan, ahol a családi értékeket kellene erősítenünk.”

A női aktivisták szerint, a törvény semmibe veszi az asszonyok jogait azzal, hogy a férj nem konzultál olyan kérdésekben feleség(ei)vel, amik közvetetten, vagy közvetlenül érinti őket. A poligámia ráadásul a feleségek közti kapcsolatot is nehezíti.

Nem olcsó házasság

„Azok a napok elmúltak, amikor megengedhettük magunknak, hogy tucatnyi feleségünk legyen” – mondta Tom Akuku Ogwela, az idősebb Ogwela 210 gyermekéből az egyik, aki maga is a poligámia híve. „Szociális és gazdasági szempontból is megterhelő három-négy feleségnél többet tartani. Azokban az időkben sok ételre volt szükség, amiből szerencsére jutott bőven, hiszen apám földművesként dolgozott, de most már többet számít a pénz.”

A fiatal Ogwela elmondása szerint csak három testvére tudott egyetemre menni és nagyon sok gyerek él szegénységben országszerte. „Minél kisebb a család, annál jobb” - mondja Ogwela, hozzátéve, hogy ő is küszködik azzal, hogy 3 felesége van és több gyereke. A kérdésre, hogy mit tanácsolna annak, aki akar még egy feleséget, azt válaszolja, hogy „sok stresszre és pénzügyi problémákra kell felkészülnie.”

Elterjedt gyakorlat

Főként a gyarmatosítás előtti időkben az afrikai társadalmak számára a gyermek az (munka) erő és egészség jelképe volt. Ezért minél több utód fordul elő egy családban, annál stabilabb a közösség. A gyarmatosítók megjelenésével mindez egyre inkább háttérbe szorult, de, ahogy azt a fenti példa is mutatja, számos helyen továbbra is elterjedt a poligámia, különösen a kontinens nyugati részén. Leginkább a muszlim, illetve animista közösségek tették magukévá a többnejűség gyakorlatát. Szenegálban például a házasságban élők 47%-ánál több mint egy feleség található. Az arab államokban ez az arány még magasabb, de él Izraelben egy beduin közösség ahol szintén jellemző a poligámia. Eltávolodva a fejlődő országoktól, az Észak-Amerikában élő mormon férfiak is előszeretettel tartanak több feleséget.

A legősibb családmodell: poliandria

„Ha a feleség okos, mindegyik férjét meglátogatja minden éjjel” – vallja egy poliandriában, azaz többférjűségben élő család egyik férfi tagja. Ezek az emberek nem az átlagtól eltérő(?) szexualitásukat élik így ki, csupán egzisztenciális biztonságra törekednek. Ma a világban 53 közösség él többférjű társadalomban, az antropológusok szerint pedig valamikor ez nagyon is gyakori volt minden kontinensen.

A poliandria az a családforma, melyben egy nőnek, kizárólag pénzügyi megfontolásból, több férje van, ezért manapság már csak a gazdaságilag nem fejlett térségekben találni ilyen közösségeket, például Indiában, Tibetben és Nepálban.  Ám egy nemrégiben közzétett antropológiai kutatás szerint a történelem során a poliandria széles körben elterjedt volt az Északi Sarktól a trópusokon keresztül, a sivatagokon át. Ezen közösségek több mint fele vadászó-gyűjtögető életmódot folytatott, pont úgy, mint a legtöbb ősi társadalom. Ez viszont az antropológusok szerint azt is jelentheti, hogy a poliandriának mély történelmi gyökerei vannak. Katherine Starkweather a Missouri Egyetem antropológusa és Raymond Hames a Nebraska Egyetem professzora hangsúlyozza, hogy ezekben a családokban a nők nem hűtlenek, a férfiak pedig nem megcsaltak.

Minden nőnek több férfi

A poliandriában élő közösségek élete szociálisan szabályozott. Sok helyütt a nő szülei választják ki azt a családot, melynek földje határos az övékével, így a házasság révén a gyarapodás biztosított. Ha pedig a vőlegénynek vannak fiútestvérei, ők is férjül mennek a lányhoz, így a kicsike birtokokat nem kell felszabdalni. Van, ahol az első férjnek van döntési joga, ő mondja meg feleségének, kit fogadjanak még be otthonukba, akár a vagyon miatt, akár hogy védelmezze az asszonyt, ha ő hetekig távol van vadászat vagy legeltetés miatt. Persze, a nemi egyensúly tartós felbomlásai is elfogadottá teheti a poliandriát. Számos olyan közösség van, ahol jóval több a férfi, mint a nő; termékeny nő pedig még kevesebb.

A National Geographic a Himalája egyik eldugott kis falujában forgatott egy többférjű családban, ahol a feleség három férjjel élt együtt. „Szerintem mindenkinek úgy kellene élnie, mint a mi családunknak”- mondta a feleség, elismerve, hogy bizony az asszonyoknak jobban oda kell figyelniük, ha több férfi van a háznál. „A tolerancia nagyon fontos, a feleségnek mindent meg kell értenie, az idősebb testvér szokásait és természetét éppúgy, mint a fiatalabbét” – magyarázta az asszony, aki maga sem tudja, hogy gyermekeinek ki az apja. De ez itt nem is lényeg. Mindenki szeret mindenkit és mindenki egyenrangú a másikkal. „Ha a feleség okos, mindegyik férjét meglátogatja minden éjjel. A legidősebb férjnek sincs több joga a szexhez, mint a többieknek” - foglalta össze a legidősebb férj, mit is jelent számukra az egyenlőség. Most már csak egy kutatás kellene arról, hogy a mai, modern társadalmakban ki viselné nehezebben a poliandriát: a nő vagy a férfi?

-kb-

Afganisztán fordulóponthoz érkezett a jelenlegi elnökválasztásokkal, írja cikkében Brahma Chellaney, a Stratégiai Tanulmányok professzora. A választások tétje, egy demokratikus hatalomváltás, és az ország területi integritásának helyreállítása több mint harminc év háborúskodás után. Vajon képes lesz Afganisztán kilépni a helyi fegyveres csoportok és a külföldi megszállás harapófogójából?

Brahma Chellaney szerint, a válaszhoz mindenekelőtt két fontos tényezőt érdemes megvizsgálni. Az első, hogy Pakisztán milyen mértékben fog beavatkozni az afgán ügyekbe az által, hogy támogatja a Talibánt, illetve más különböző terrorcsoportokat. Ez leginkább annak a függvénye lesz, hogy az Egyesült Államok mennyi pénzt szándékozik fizetni Pakisztánnak azért, hogy az kihátráljon az afgán ellenállók mögül.

További fontos tényező, a NATO afganisztáni szerepvállalásának kérdése. Barack Obama 2009-ben kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak fel kell számolnia bázisait a közel-keleti országban. Mára egyértelművé vált, hogy az amerikai elnök mégis fenn szeretné tartani a katonai jelenlétet. Ezt látszik alátámasztani az a kétoldalú biztonsági megállapodás, amely lehetővé teszi az Egyesült Államok számára, hogy gyakorlatilag korlátlan ideig Afganisztánban állomásozhassanak.

Hamid Karzai leköszönő afgán elnök azonban nem írta alá az egyezményt, ez már az új, beiktatott elnökre vár májusban. A választások kimenetele azonban messze nem biztos még. Elvben a nyolc jelölt közül valamennyien támogatják a megállapodást, azonban a múltban mindegyikük komolyan fellépett az amerikai érdekek ellen, sőt jelenlegi és volt hadurak is találhatóak soraikban.

A Tálibok egyre kevésbé szívesen látott vendégek. Fotó: AC

Brahma Chellaney professzor úgy látja, az Egyesült Államoknak meggyőződése, hogy muszáj fenntartani az afganisztáni jelenlétet, főleg most, az Ukrán krízis idején, amikor erőt kell demonstrálni Oroszország felé is. Kérdés, hogy mennyit számít az a haderő, ami jelenleg Afganisztánban tartózkodik, ha az elmúlt tizenhárom évben sem voltak képesek a biztonságot garantálni? Obamának egyelőre nincsen válasza.

Afganisztán 1979 óta folyamatosan háborúban áll, amióta a szovjetek egy közel tíz évig tartó katonai akciót indítottak a többnemzetiségű felkelő csoportok ellen. Az amerikai és szaúdi kormány közben a pakisztáni titkos szolgálatokon keresztül támogatta a szovjet ellenes felkelőket. Mindez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az ország destabilizálódjon, és elszaporodjanak a terrorista csoportok. Afganisztán egy olyan országgá vált, aminek nagy az esélye, hogy etnikai és törzsi repedések mentén, hadurak vezette enklávékra esik szét. A sors iróniája, hogy ezek azok a tényezők, amik az amerikai jelenlétet legitimizálják.

A külföldi beavatkozás tehát Afganisztánban nemhogy elősegítette volna a biztonsági helyzet javulását, de tovább rontotta azt. A helyzet megoldására Brahma Chellaney három belső tényezőre helyezi a hangsúlyt:

1. Szabad választások, melynek eredménye valóban az afgán emberek véleményét tükrözi;
2. Karzai utódjának képesnek kell lenni egyesíteni az eltérő etnikai és politikai csoportokat (ez csak egy erős és mindenki által tisztelt elnök számára lehetséges);
3. A kormánynak fel kell állítania az afgán többnemzetiségű haderőt.

Az afgán biztonsági erőknek egyelőre sikerült fenntartani a rendet Kabulban. Ha az Egyesült Államok csökkenti, vagy beszünteti támogatásukat, akkor ők sem lesznek képesek ellátni feladataikat. Ez megint csak azt a tézist erősíti, hogy szükség van a külföldi katonai jelenlétre, még akkor is, ha ez önmagában nem hoz békét és stabilitást. Brahma Chellaney ennek kapcsán arra is felhívja a figyelmet, hogy a terroristák és felkelők állásai nagyrészt Pakisztánban találhatóak, ami jelentősen megnehezíti a Talibán ellen már 2001 óta tartó küzdelmet.

Afganisztán jövőjét tehát az afgánok kezébe kellene adni – vonja le a tanulságot a professzor.

A külföldi beavatkozás pedig nem szabad, hogy katonai jelleget öltsön, hanem addig kell tartania, amíg segítenek egy olyan kormány felállításában, ami képes békében és egységben elvezetni az országot.

Röviden: több az áldozat a kormányoldalon 

 -kb-

Érdekes eredményre jutott a szíriai polgárháború halálos áldozatainak számát illetően egy magát függetlennek nevező szír csoport, a Syrian Observatory for Human Rights (SOHR). Az amerikai politika és sajtó régóta azt hangsúlyozza, hogy a véres összecsapások áldozatai többségében ellenzékiek és ártatlan civilek. Az emberi jogokat felkaroló SOHR becslései ugyanakkor azt mutatják, hogy többen haltak meg kormányoldalon.

Az ENSZ hivatalosan 2013 nyarán vette számba utoljára az elhunytakat, 2014 elején pedig a világszervezet kijelentette, hogy addig nem frissítik az adatokat, amíg nem lehet pontosan megbecsülni a halottak számát. A SOHR ezzel szemben a polgárháború 2011-es kitörése óta lelkiismeretesen nyomon követi az eseményeket. Az alábbi táblázat szemlélteti, az áldozatok számát és megoszlását.

Mit jelent mindez?

A legszembetűnőbb, hogy a táblázat szerint többen vesztették életüket a kormányt támogatók közül, mint az ellenzékiek. Ez természetesen nem degradálja a polgárháború lakosságra gyakorolt borzasztó hatását. A másik, hogy míg a SOHR 7985 gyermekáldozatról beszél, addig más szervezetek, mint az Oxford Research Group sokkal többre, 11 ezerre becsüli az elhunyt gyerekek számát. Bár a halálos áldozatokról szól a táblázat, meg kell említeni azt a 2,5 millió menekültet is, akik a konfliktus kirobbanása óta kényszerültek elhagyni hazájukat.

Fokozott aggodalomra adott okot az amerikai politikusoknak a külföldről – főleg Nyugatról - érkező harcosok számának növekedése. Talán ennek is köszönhető, hogy Frank Wolf republikánus képviselő egy olyan törvénytervezetet nyújtott be, mely akár 20 éves börtönbüntetéssel is sújtaná azokat az amerikai állampolgárokat, akik Szíriába utaznak.

Az ellenállók álma? Egy lefejezett Asszad…Fotó: Reuters

Muszlim mártírtudat

-kb-

Számos közel-keleti város válik véres össznépi karnevál helyszínévé, amikor a síita muszlimok mártírhalált halt (h)ősükre, Husszein imámra emlékeznek. A résztvevők különböző jelszavakat skandálva vonulnak végig az utcákon, és ahhoz, hogy átéljék Husszein szenvedéseit, lánccal, fémkötéllel, kardokkal ütik magukat, amíg el nem kezdenek vérezni. Ez a nyugati szemmel talán bizarrnak tűnő esemény az Asúra ünnepe.

A világ muszlimjainak mindössze 10%-a tartozik a síita irányzathoz. Kis létszámarányuk ellenére mégis igen jelentős erőt képviselnek, jellemzően nagy fanatizmussal és mélyen élik meg vallásukat. Az irányzat követője az Irán által támogatott libanoni Hezbollah is, amely szervezet a hazájában élő síitákat hivatott felkarolni.

A Hezbollah fellegvárának számító dél-libanoni Nabatíje városában a politikai csoportok, a kampányolásra is igyekeznek felhasználni az Asúra ünnepét. A Hezbollah és a vele rivális Amal párt azon versenyzik, hogy ki tudja a legszenzációsabb külsőségek közepette levezényelni az megemlékezést; pólókat, fejkendőket és egyéb, a pártok logóját feltüntető termékeket árusítanak. Az Asúra az elmélkedés, imádkozás ideje is egyben. A megemlékezések alatt felolvasásokkal elevenítik fel az eseményeket, majd később a történetet színpadra viszik, eljátsszák. Tehát a véres rítusok, a horrorisztikus önsanyargatás csak egy része a megemlékezés sorozatnak.

 Egy békés telefonáló Nabatijében, az Asúra idején. Fotó: Ephemeris

Egy kis történelem 

A síiták mártíromság tudatának és fanatizmusának összetett okai vannak. Elsők között kell említeni a kerbalai csatát, melyre minden évben az Asúra keretén belül emlékeznek meg. 680-ban a síiták kalifajelöltje, Husszein imám Medinából Kúfába utazott, hogy elődjétől átvegye a közösség irányítását. Riválisa, a szunnita Jazid kalifa azonban túlerőben lévő csapatával megsemmisítő vereséget mért rá, a mai Irakban található Kerbala városánál. A síiták számára Husszein példával szolgál a ma élőknek, mert bár csatát vesztett, hősies magatartásával erkölcsi győzelmet aratott, ezért a bátorság és az önfeláldozás mintaképe lett.

Nem lehet elég korán kezdeni…Asúra Pakisztánban. Fotó: Ali Raza

Izrael és az Asúra

A libanoni Nabatije kisvárosa nemcsak azért bír nagy jelentőséggel, mert a Hezbollah egyik fő bázisa, de itt került sor számos olyan eseményre, amely meghatározza a síiták és Izrael viszonyát. Ra’ed Moukalled, helyi szemész egy piknik alkalmával elvesztette fiát, nem sokkal annak ötödik születésnapja előtt. A gyerek felvett egy játéknak látszó tárgyat, ami – mint kiderült – az izraeliek által korábban ledobott fürtös bomba volt. Ra’ed minden évben részt vesz az Asúrán, így rója le kegyeletét halott kisfia előtt, és barátai is csatlakoznak hozzá, hogy kifejezzék támogatásukat. Az orvos civilként közreműködik különböző civil szervezetek munkájában, melyek fő feladata, hogy az aknákat és fürtös bombákat eltávolítsák a dél-libanoni területekről.

Jelentős a síiták aránya Irakban. Ők is emlékeznek.  Fotó: AP Photo/Hadi Mizban

1983-ban, egy évvel az Izrael által Libanon ellen indított háború után, Nabatíjében éppen egy drámai előadást adtak elő a kerbalai csata eseményeiről. A környék tele volt áhítatos, könnyeikkel küszködő asszonyokkal, és ruháikat vérrel beborító férfiakkal. Hirtelen egy izraeli járőrcsapat tűnt föl és megpróbáltak áthatolni a tömegen. Azóta is vitatott, hogy direkt jártak arra, vagy az őrvezető nézte el a térképet – hiszen a hivatalos utasítás szerint el kellett kerülniük az Asúra helyszínét. A feldühödött tömeg kövekkel kezdte dobálni az izraelieket, akik gránátokkal és pisztolyokkal válaszoltak a támadásra. Az Asúra számos résztvevője életét vesztette az összecsapásban. Számos kétkedő, vagy eddig semleges álláspontot képviselő libanoni csatlakozott ezután az izraeli megszállással szembeni mozgalomhoz. Ez az esemény megmutatta a libanoni síitáknak, hogy az izraeliek nem tisztelik az iszlámot, és azokat Jazidhoz (Husszein imám egykori gyilkos ellenségéhez) hasonlították.

Egy ehhez kapcsolódó sajnálatos, és a mai napig közbeszéd tárgyát képező esemény egy libanoni kis város, Kána 1996-os bombázása. Az izraeli légicsapások következtében több mint 100 ember vesztette életét, köztük nők és gyerekek. A muharram havi megemlékezéseken gyakran utalnak az incidensre Izrael ellenes jelszavakat skandálva. A síiták közül sokan úgy tartják, hogy az izraeli megszállók Jazid kalifa modernkori „reinkarnációi”.