A genitális megcsonkítás

FIGYELEM! FELKAVARÓ TARTALOM!

Évente hárommillió nő és kislány esik át nemi szerv csonkításon (Female Genital Mutilation – FGM), azaz női körülmetélésen. A nemzetközi jog szerint a procedúra a nők és gyerekek elleni erőszak, illetve diszkrimináció egyik formája, mely nehezíti a társadalomba való fizikai és mentális integrációjukat, komoly fájdalmakat okoz és extrém esetben halálhoz is vezethet. Miért ragaszkodnak mégis bizonyos közösségek ehhez, a nyugati szemmel kegyetlen és értelmetlen szokáshoz? 

-kb-

A női genitális csonkítás egy gyűjtő fogalom, amit az orvosi indok nélkül végzett női nemi szerv teljes, vagy részleges eltávolítására alkalmaznak. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a női körülmetélésnek négy fő kategóriáját különböztethetjük meg:

1. a klitorisz részbeni, vagy teljes eltávolítása;

2. a csikló és a szeméremajak eltávolítása;

3. a bemeneti nyílás szűkítése– a folyamat során a szeméremajkakat úgy varrják össze, hogy csak a menstruáció és a vizelet elhagyására van lehetőség. (A nászéjszakán ezt a férj felnyitja, hogy meggyőződjön felesége szüzességéről.)

4. Egyéb: minden olyan fájdalmas procedúra, amikor különböző orvosi okok nélkül végzik a beavatkozást (a nemi szerven való bemetszés, átszúrás, kiégetés, stb.).

Mint látható, a különböző kategóriák között létezik átmenet, sokszor maguk az alanyok sem mindig tudják, hogy épp a procedúra melyik típusát végzik el rajtuk.

Túl sokan, túl korán

A WHO becslései szerint, a világon mintegy 100-140 millió nő és lánygyermek esett át a genitális csonkítás valamelyik fajtáján. Az afrikai kontinensen évente három millió nőnél és gyereknél avatkoznak be. Jelenleg 28 államban (27 afrikai ország, és Jemen) gyakorolják bizonyítottan az FGM intézményét. Feltételezhetően Gázában, Ománban, Jordániában, illetve az iraki kurd területeken is volt már rá példa, illetve bizonyos indiai, malajziai és indonéziai közösségeken belül is előfordul, hogy levágják a nők nemi szervét. Leggyakrabban a 15 és 49 év közötti nőkön végzik el a genitális megcsonkítást, de nem ritka, hogy a lányok már 5 éves koruk előtt átesnek rajta.

 A legsötétebb színnel jelölt területeken bizonyítottan gyakorolják a genitális csonkítást, a legvilágosabb részeken biztosan nem. A kettő közötti árnyalat azt jelzi, hogy feltételezhetően szokásban van az FGM, de nincsenek pontos adatok. Forrás: UNICEF

 A művelet (nem pénzben mérhető) horrorisztikus ára

Hagyományosan a genitális csonkítást borotvapengével, vagy késsel végzik, és jellemzően nem használnak érzéstelenítő szert. Az esetek 18%-ánál gondoskodnak egészségügyi felszerelésről, úgy mint sebészeti olló és érzéstelenítő. Az FGM bármelyik formája azonnali fájdalmat és vérzést okoz, ezen felül súlyos fertőzési kockázattal jár. Egy WHO által levezényelt kutatás során 28 000 megcsonkításon átesett terhes nőt vizsgáltak, hat afrikai országban. Mindegyiknél azt tapasztalták, hogy több esély van a szülés körüli komplikációra (pl. a szülésutáni vérzés). Ezeknél az eseteknél a csecsemőhalandóság kockázata is nagyobb.

Azoknál a nőknél, akik átestek a csonkításon, másfélszer nagyobb az esélye, hogy fájdalom lép fel szexuális közösülés közben, és kétszer kevesebb, hogy éreznek szexuális kielégülést, mint azoknál, akiket nem metéltek körül.

Az egészségügyi kockázatok rövid, illetve hosszútávon várható következményei. Forrás: WHO

Csak az oktatáson múlna?

Kutatások kimutatják, hogy amennyiben a szülők az iskolázottabb, városi rétegből kerülnek ki, a lánygyermek annál kevesebb eséllyel esik át a csonkításon. A probléma azonban ennél jóval bonyolultabb, hiszen az említett kutatás nem minden vizsgált országra igaz, sőt, bizonyos afrikai régiókban pont az ellenkezője jellemző: a műveltebb szülők azok, akik támogatják lányuk genitális megcsonkítását. Egyszóval az anya tanultsága hozzájárulhat a lány gyermek körülmetélésétől való megóvásához, de önmagában az iskolázottság nem elég az FGM megszüntetéséhez.

Fura hitek, bizarr szokások: amik életben tartják a genitális megcsonkítást

Az afrikai közösségekben általában úgy hiszik, hogy a FGM a nőknél elősegíti a szexuális önmegtartóztatást, a női tisztesség megtartását, illetve az érettség mihamarabbi elérését. A jelenség összetettségét tükrözi, hogy a nők legtöbbször nem csak elszenvedői a körülmetélésnek, de elkövetői is. Sok esetben az anya nem csak támogatja lánya genitális megcsonkítását, hanem aktívan részt vesz a műveletben. Megszervezi a vágást, mert úgy gondolja, eljött a pillanat, amikor lánya megérett a felnőttkorra, illetve a házasságra.

Maninka, egy Guineai lány szerint a szülőknek háromszoros kötelezettségük van lányuk irányában: 1. oktatás, 2. vágás (FGM), 3. férjet találni. Ezek azok a szociális konvenciók, amiknek meg kell felelni a közösségen belül – még akkor is, ha ez fájdalommal jár. Ebből a perspektívából nézve a közösséggel, illetve a törzsfővel konfrontálódni nagyobb szégyen, több kárral jár, mint amennyire fájdalmas a genitális csonkítás. Ha a lány, vagy annak családja szembe megy a közösségi szokásokkal, szinte biztos, hogy kitagadják. Ezáltal megszűnik a törzs által biztosított védelem, nem élvezi többé az ezzel járó előnyöket, és jogokat, illetve férjhez sem tud menni.

Azokat a lányokat azonban, akik átesnek a fájdalmas procedúrán, jutalmakkal halmozzák el, ünnepséget szerveznek tiszteletükre, és a közösség megbecsült tagjai lesznek, így a férjkeresés is könnyebbé válik számukra. Tanzániában például az FGM egyfajta előkelői rangot jelent, a menyasszony értéke magasabb, miután átesett a körülmetélésen. Szomáliában és Szudánban esztétikai okai is vannak a gyakorlatnak: kimondottan szépnek tartják a vagina kinézetét, miután megtörtént a beavatkozás. Ehhez kapcsolódóan kutatók megállapították, hogy egyes törzsek úgy hiszik, amennyiben nem vágják le a klitoriszt, túl nagyra nőhet.

Ritkán, de előfordul, hogy maguk a nők is úgy vélik, hogy nemi szervük megcsonkítása hozzájárul a férfiak szexuális öröméhez, illetve férfiasságához. Érdekes, de vitathatatlanul logikus érvelés az FGM mellett, hogy a procedúra felkészíti a nőket a gyerekszülés fájdalmainak elviselésére.

Azokban a közösségekben, ahol a női körülmetélést vallási okokból gyakorolják, úgy tartják, hogy a procedúra spirituálisan megtisztítja a lányt. A Maliban élő Bambara törzs pl. úgy nevezi a csonkítást, hogy „Seli ji”, ami azt jelenti: „mosdás”, vagy „ceremoniális mosakodás”.

Arra a kérdésre, hogy miért gyakorolják ezt a fájdalmas szokást, egy egyiptomi asszony úgy felelt, hogy „ez egy norma, amit be kell tartani. A lányt körül kell metélni, hogy megvédjük az ő és családja becsületét, főleg manapság, amikor a lányok elmennek egyetemre, és számos megfélemlítő helyzetnek vannak kitéve…”

Észak-Korea: az “osztálynélküli” társadalom

Észak-Koreában divatos táskát hordó, mobiltelefonos lányok fogyasztják italaikat a plázák kávézóiban, ahol a felszolgálók iPadek segítségével veszik fel a rendeléseket. Eközben tízezrek halnak meg alultápláltság következtében, és előfordult már, hogy valaki a kannibalizmusba menekült az éhség elől. A mintegy 25 millió fős Észak-Koreában 1,4 millió ember rendelkezik mobiltelefonnal, az internet kevesekhez jut el, a laptop luxuscikknek számít.

-kb-

Svájci csokoládé, Doritos, német kolbász, Coca-Cola, Chanel parfümök és olasz borok. Ezek, és más egyéb luxuscikkek is megtalálhatóak Phenjan belvárosának üzletközpontjaiban, ahova ennek az „osztálynélküli” társadalomnak a tehetősebb tagjai járnak vásárolni.

Ezer darab új kínai import taxi cirkál Phenjan utcáin az elöregedett, és rosszul fenntartott buszok és villamosok között. Az elmúlt két év során bekövetkező jelentős átalakulás eredményeként, a katonai barakkokat és a Teadong folyó partján lévő elnyűtt kunyhókat hullámvasutak, játszóterek, illetve tenisz és baseball pályák váltották fel.

"Az állam gondviselő szeretete”

Az állami televízió szerint a parkokat, illetve játszótereket „az emberek örömére, illetve szórakoztatására hozták létre”. Ennek az örömnek azonban ára van. A parkba való belépésért, és a játszótér használatáért egyaránt fizetni kell. A görkorcsolya bérlése 2 000 Won (3300 ft), míg egy óra a baseball pályán 4 000 Won (6800 ft)-ba kerül.

Hivatalos statisztikák nem állnak rendelkezésre, de az állami szférában dolgozók havi bére átlagosan 2000 és 4000 Won között mozog. Az állam támogatja az étkeztetést és a lakhatást, de az észak koreaiak többsége a nem hivatalos privát szektorból próbál kiegészítő keresetre szert tenni.

Phenjan átalakulásának egyik fő jelképe, a fővárosban található Changjon utca, annak összes felhőkarcolójával, új éttermeivel és bevásárló központjával együtt. Mindez Észak-Korea vezetőjének Kim Dzsong-Un “gondviselő szeretetének” bizonyítéka.

Akiknek nem jut a gondviselésből

Minél messzebbre kerülünk a fővárostól, annál szembetűnőbb különbségeket lehet felfedezni a terjeszkedő középosztály és a szegényebb rétegek között. Vidéken, az áramkimaradás mindennapos, a központi fűtés luxusnak számít. Télen és kora tavasszal az emberek nagykabátban ülnek otthonaikban, ahol a meleg víz is ritka árucikk. Kétórányira a fővárostól, Unchon megyében a rozsdás biciklijükön ülő emberek szinte mindegyike barna, vagy kék öltözéket visel. Külföldiekkel nem szabad érintkezniük, még a szemkontaktus is tilos. A szűk utcák sarkain, idős emberek kalapáccsal javítják a cipőket, miközben mezítlábas gyerekek egy szál pólóban, dideregve futkároznak a késő őszi, csípős reggelen.

Az egészségügyi szolgáltatás ingyenes, de a kórházak rendkívül gyéren felszereltek. Nampo városában maroknyi beteg vár sorára a hideg folyosón. A vizsgáló szobák kihaltak, a kórháznak nincs elég antibiotikuma és érzéstelenítője. A műanyag ampullák, eldobható fecskendők, tűk és transzfúziós szettek mind sterilizációra várnak, hogy újra hasznosítsák őket.

ENSZ jelentések szerint, az öt évesnél fiatalabb gyermekek kétharmada nem jut elegendő élelemhez, többségük vérszegénységben szenved. A nemzőképes nők negyede pedig alultáplált. A nemzetközi segélyszervezetek kétségbeesetten próbálják megtalálni azokat a forrásokat, melyekkel segíthetik az ártatlan szenvedőket.

Tízezrek halnak meg az alultápláltság következtében. Hwanghae tartományban az éhezés kannibalizmusba torkollott. 2013 májusában végezték ki azt a férfit, aki megölte két gyermekét, és megpróbálta elfogyasztani őket. “Amíg a felesége üzleti úton volt, megölte legidősebb lányát, de mivel a fia látta az esetet, kénytelen volt őt is eltenni láb alól. Mikor az asszony megérkezett, a férj feltálalta az ételt…” Az asszony, gyermekeinek megmaradt végtagjait végül a ház ereszébe rejtve talált meg.

Szankciók és növekedés

A „pária-állam” elleni szankciók és a gazdasági elszigetelés célja, hogy akadályozzák Észak-Korea nukleáris programjának előrehaladását, illetve, hogy beszüntessék a luxuscikkek bevitelét az országba. Andrei Lankov, a dél-koreai Kookmin egyetem professzora szerint ugyanakkor a „szankciók semmilyen értelemben nem működnek. Az észak-koreai kormánynak olyan problémákkal kell szembe néznie, amiket könnyedén tud kezelni, míg a népesség zöme, akik nagyon szegények, már úgy is megszokták a nélkülözést. De ha nem így volna, a népnek akkor sem lenne esélye egy kormányellenes lázadásra. Ráadásul a szankciók ideje alatt, az észak-koreai gazdaság, ha mérsékelten is, de figyelemre méltó ütemben növekedett, míg a nukleáris program nem lassult.”

A dél-koreai központi bank jelentése szerint, északi szomszédjának gazdasági növekedése 2012-ben az éves 0,8%-hoz képest 1,3% volt, míg a Hyundai Kutatóintzet vizsgálatában arra jutott, hogy Észak-Koreában a fejenkénti GDP 4,8 %-kal növekedett 2013-ban.

A nemzetközi humanitárius csoportok képviselői másként látják. “Jelenleg egy nemzetközi szervezet sem küldhet pénzt egyik koreai bankba sem. Hiába tervezünk, a szankciók eredményeként befagyasztásra került tranzakciók nem teszik lehetővé, hogy folytathassuk tevékenységünket” – mondja Katja Richter egy német segélyszervezet igazgatója. „A Phenjan vonzáskörzetén kívül élők, akik nincsenek közvetlen kapcsolatban a kormánnyal, alig juthatnak luxuscikkekhez. A nemzetközi szervezetek mozgásképtelenségéből adódó károkat, ezek az átlag polgárok szenvedik meg.”

Eközben Phenjanban, januárban az észak-koreai kormány ünnepi körülmények között adott engedélyt a legújabb kínai beruházás megkezdésére, egy hatalmas bevásárló központ megépítésére, ami hamarosan megnyitja kapuit az érdeklődők előtt. 

Mi áll az ukrán válság hátterében?

Tar Edit

Ukrajna az 1991. évi Szovjetunióból való kiválása óta keresi a helyét a nemzetközi színtéren. Az orosz és európai kapcsolatok mélyítése államfőkön és kormányfőkön átívelő program része volt. Gyakorlatilag ez a 22 évig tartó doktrína ért véget 2013 novemberében az EU-val való társulási megállapodás elutasításával és táptalajként szolgált az Európa-párti tüntetések, a belpolitikai válság kirobbanásához.

A korábbi államfő, Viktor Janukovics tüntetőkkel szembeni fellépése korántsem nevezhető ésszerű és arányos válaszlépésnek. A november 21-én megkezdődött tiltakozás december első felében valószínűleg érdektelenségbe fulladt volna, ha a kormány nem ad engedélyt a speciálisan kiképzett ukrán rohamrendőrség, tüntetők elleni brutális fellépésére és a pénzért alkalmazható kormányzati huligánok, az ún. tituskik bevetésére. Ennek köszönhetően egyrészt az addig legfeljebb néhány ezer főt kitevő tüntetőtömeg néhány nap leforgása alatt 800 ezerre duzzadt, újabb társadalmi csoportokat maga mellé állítva, másrészt az Európa-párti tüntetés kormányellenes Majdan-mozgalommá alakult. Janukovics politikai szempontból is érthetetlen módon a kivárás és a tüntetők kifárasztása helyett, a brutalitást választva, a feldühödött tömeg radikalizálódásához és a mozgalom kiszélesedéséhez járult hozzá. A kormány reakcióját még kevésbé teszi érthetővé az a tény, hogy a Majdan-mozgalom a széttagoltságából adódóan sem jelentett komoly politikai veszélyt a hatalomra nézve. Viktor Janukovics december 17-én kapott 15 milliárd dollárnak megfelelő összeget, továbbá 3-5 milliárdot a gázárcsökkentésből, melyből a 2015-ös választásokat kellett volna megnyernie. Ehhez képest nem csak, hogy nem tudta ezt abszolválni, de kiprovokált maga ellen egy felkelést is, melynek köszönhetően államfői méltóságától is megfosztották. Az egykori oroszbarát elnök politikailag halott lett.

A Krím és az oroszok

Miközben az ukrán nyugatbarát, nacionalista tüntetők Nyugat-Ukrajnában és Kijevben harcoltak a kormánypárti alakulatok ellen, addig az orosz szeparatisták és a velük szövetséges, "kétes eredetű" fegyveres erők a Krím-félszigeten kezdtek szervezkedni az Ukrajnától való elszakadás érdekében.

A Dunántúlnyi méretű félszigeten közel két millióan élnek, a lakosság 58 %-a orosz, csupán 24 %-a ukrán és 12% krími tatár nemzetiségű. Az eredetileg Oroszországhoz tartozó Krímet 1954-ben Hruscsov ajándékozta oda az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságnak.

Az Orosz Medvét több szempontból is komoly érdekeltség fűzi a félszigethez és az Ukrajnában történtek gyakorlatilag kézenfekvő hivatkozási alapként, ürügyként szolgáltak a beavatkozáshoz. Vlagyimir Putyin orosz elnök - több szakértői vélemény szerint is - már korábban eltervezte a terület megszerzését, és csak a megfelelő alkalomra várt, hogy érdekeit érvényre juttathassa. A 2008-as bukaresti NATO-csúcstalálkozón Putyin mesterségesen létrehozott államokról beszélt, melyek között Grúziát és Ukrajnát említette példaként. Néhány hónappal a találkozót követően az ötnapos háborúban elfoglalta Grúziától Abháziát és Dél-Oszétiát - kijátszva az orosz nemzetiségi kártyát. A krími események e politikai vonulat részének tekinthetőek. Ez esetben azonban a háttérben sokkal súlyosabb okok, fontosabb érdekek húzódnak meg. Egyrészt az orosz fekete-tengeri flotta főhadiszállása a félszigeten található, másrészt a fekete-tengeri olaj és gázkincs jelentős része feletti kontroll megszerzése, valamint a Déli Áramlat gázvezeték új, költséghatékonyabb útvonalának kiépítése áll az orosz intervenció hátterében.

A földrajzi és energetikai tényezők

Oroszország a Krím bekebelezésével nagymértékben ki tudja terjeszteni a határait a Fekete-tengeren, hatalmas olaj- és földgázmezőkre szert téve ezáltal, melyek egy része a sekély kontinentális talapzaton található. Ezekről a szénhidrogén-lelőhelyekről az olaj- és gázvagyon lényegesen olcsóbban termelhető ki, mint a Fekete-tenger mélyebb részein.

A krími konfliktus másik energiapolitikai vonatkozása a Déli Áramlat földgázvezeték. A Gazprom gázvezetéke Ukrajna elkerülésével Bulgárián, Szerbián, Magyarországon és Szlovénián keresztül szállítana orosz gázt az európai piacra. A vezeték leggyengébb pontja a méregdrága fekete-tengeri szakasz, hiszen a vezetéket a Fekete-tenger legmélyebb részein kellene keresztülvinni, mely hatalmas többletköltséget jelent a sekély talapzaton történő kiépítéshez képest. A vezetéket azért kellene a tenger legmélyebb részei felett elvinni, hogy elkerülje az ukrán felségvizeket, melyek éppen a Krím-félsziget miatt nyúlnak be mélyen a Fekete-tengerbe.

Moszkva a Krími Köztársaság annektálásával azonnal megspórol nagyjából 10 milliárd dollárt, ugyanis ennyivel lenne olcsóbb elvezetni a Déli Áramlat tengeri szakaszát a sekély part menti vizeknél, mely ráadásul technológiailag is egyszerűbben kivitelezhető megoldást jelent.

Ukrajna vesztesége azonban az említett összeg többszöröse, hiszen megszűnik a hozzáférése az energiastratégiájuk alappillérét képező tengeri olaj- és gázlelőhelyei nagy részéhez, továbbá a szénhidrogénkincsekre vonatkozó, nagyrészt amerikai és olasz olajcégekkel kötött energetikai szerződések semmissé válnak. A szénhidrogénkészlet jelentős részének elvesztése mellett Ukrajna területi integritása is megbomlik, ráadásul precedensértékű lehet a többi kelet-ukrajnai terület számára a Krím-félsziget elszakadása és Oroszországhoz csatlakozása, ahogy Odessza példája is mutatja.

Ukrajna legnagyobb erőfeszítései ellenére sem tudta megakadályozni a félsziget kiválását, s végül a március 16-i helyi népszavazás eredményeként a Krím Köztársaság Oroszországhoz csatlakozott. Kérdés, hogy a feszültség meddig fog eszkalálódni és mennyiben veszélyezteti majd Ukrajna területi integritását.

A cikk szerzője a moszkvai Puskin Intézet ösztöndíjasa 

Háromszor adják el a szüzességet Thaiföldön

-sv-

Thaiföld, ahol az álmok valóra válnak – de nem csak a turisták, hanem a burmai nők számára is. Az egyre növekvő és változó igények kiszolgálására, a striciknek jól jönnek a burmai menekültek, akiknek álmai thaiföldi bordélyokban valósulnak meg. Itt annyi pénzt tudnak megkeresni, amiből vígan megélnek, sőt, otthon maradt családjukat is segíteni tudják. Ezért a megvalósuló álomért sokuknak nem nagy ár, hogy prostituáltként kell dolgozniuk. Ha szűzen érkeznek az országba, még hamarabb juthatnak sok pénzhez.

 Tömegével utaznak hát Thaiföldre, Maesot városába, ahol már a stricik is burmaiak. „Régen nagyon nehéz volt burmai lányt szerezni, pedig a vendégek kérték. A madámoknak és a striciknek azonban sikerült megoldani ezt a problémát. Most már méret és alak alapján rendelhetünk a burmai „brókerektől”. Burmában annyira nincs munka, hogy még a szolid lányok is hajlamosak ezt az életformát választani.” - mesélte egy 40 éves nő, aki 22 év prostitúció után ma már maga is madámként dolgozik.

 Dől a pénz

 Korábban a thaiföldiek jól felszerelt és félig-meddig legális bordélyházakat üzemeltettek, de az egyre nagyobb számban beáramló vállalkozó szellemű burmaiak saját házaikban nyitották meg üzleteiket, és lassan az egész biznisz az övék lett. A házak előterében zöldséges vagy éppen szabóság működik, a lányok pedig a hátsó szobákban dolgoznak. „Amikor rendelés érkezik egy hotelből, motorbiciklivel odavisszük a lányt. Néhányan a családjukkal élnek, őket felhívjuk, és a férj viszi el a feleségét a munkára.” – mondta Arnold, a burmai strici, aki évekkel ezelőtt helyezte át székhelyét Burmából Thaiföldre.

Burmai prostituált a thaiföldi Maesot hotelben. Fotó: Hla Oo

 „Ha hívást kapok, a férjem visz el a szállodába. Néha a kisfiunkat is visszük, hisz nincs kire hagynunk és még csak másfél éves. Amíg én a szobában dolgozom a férjem az utcán vár és megeteti a kicsit. Én csak a testemet árulom, imádom a férjem és a gyerekem. Sokan bántanak a munkám miatt, de nem engedhetem meg magamnak, hogy törődjek ezzel. El kell látnom a családom.” – magyarázta Nyo, aki teljesen elégedett életével. „A férjem kőműves volt és 100 baht-ot (kb 650 forint) keresett naponta, már ha szerencsés volt és talált munkát. Most ő van otthon a kicsivel. Egy hívásért 500 baht-ot kapok és általában egy órát sem tart a szex. 1500-at kapok, ha egész éjszakára maradok. Már a szüleimnek is tudtam venni egy kis földet.”

 A világnak azon a felén pedig a legtöbben álmodni sem mernek ilyesmiről, örülnek, ha a napi betevő falatra valót előteremtik, Thaiföldön viszont az ételért fizetniük sem kell a prostituáltaknak. Aki erről tudomást szerez Burmában, indul is a jó élet felé.  „Az én üzletem nem elegáns, munkások járnak hozzánk és csak 200 baht-ot kérünk egy menetért.  Havonta egyszer fizetek a lányoknak, levonom belőle a költségeket, ami kb. 1000 baht. Viszont ingyen kapnak rizst és napi 20 baht-ot curryre.” - mesélte az egyik madám, akinél számos diplomás burmai dolgozik; tanárok, mérnökök. A végzettség azonban itt senkit sem érdekel, az ágyban mindenki egyforma.

Burmai lányok várják a kuncsaftokat. Fotó: S.Loan

 A rendőrök is szeretik a lányokat

 Maesotban 20 nyilvános ház van, és mindegyiknek fizetnie kell a helyi rendőrségnek 8-10 ezer baht-ot, havonta. „Ennek fejében hagynak minket nyugodtan dolgozni. De a Bangkokból idejövő hatóságokat ők sem tudják befolyásolni.  Azok tavaly letartóztatták a férjemet bordélyház üzemeltetéséért, 2 év 7 hónapot kapott.”- mesélte a madám, aki szerint mindenki szerencsés, aki ebben a városban dolgozhat. Máshol ugyanis a helyi hatóságok ingyen szexért hunynak csak szemet az illegális bordélyházak felett. Ezeken a településeken a lányok sosem mondhatnak nemet egy ingyenes együttlétre az egyenruhásokkal.

 Az ártatlanság ára

 A Thaiföldre érkező burmai lányok – az ismerősök és a stricik segítségével – hamar rájöttek, hogy tudnak pillanatok alatt nagyobb összeget keresni. Ha ártatlanul érkeznek az országba, áruk sokkal magasabb, de csak háromszor(!). A lányok szüzességét háromszor adják el, az első alkalom 15 ezerbe kerül, a második 8-ba, a harmadik pedig 3 ezerbe. Utána ugyanannyit kapnak, mint egy átlagos prostituált. Ezek számukra hatalmas összegek, még akkor is, ha ebből „adózniuk” kell. „Burmában ötödikig jártam iskolába. Öten vagyunk testvérek, édesapámnak agyvérzése volt, nem tud járni. Anyám gyorsételt árult a kikötőben, napi 1500 kyat-ot keresett (kb 340 forint), de a napi rizsadagunk is ennyibe került. Úgyhogy anyámmal együtt idejöttünk Thaiföldre. Krumplit hámoztunk, segítettünk kőműveseknek, mindent elvállaltunk, amit lehetett, de a thai rendőrök mindig zaklattak minket. Végül találtunk egy stricit, aki odavalósi, ahonnan én jöttem. Anyám arra kért, adjam el magam a család boldogulásáért én pedig beleegyeztem. Szűz voltam, 15 ezer baht-ot kínáltak értem, ennek felét a strici kapta. De az öreg férfi, aki megvett engem, megsajnált, és adott 3000 borravalót. Az egészet odaadtam anyámnak és hazaküldtem Burmába. Azóta is küldök nekik pénzt, úgyhogy a testvéreim már tudnak iskolába járni.”

 A Daily Mail információi szerint 20-30 ezer burmai nő dolgozik prostituáltként Thaiföldön, többségük 18 évnél fiatalabb.

Vérfürdő a Black Wall Street-en

- lz -

Az egyesült államokbeli Oklahomában található Tulsa városában élt a XX. század elején az egyik legsikeresebb és leggazdagabb afro-amerikai közösség - központjában az Greenwood Avenueval - az utcával, melyen fehér ember nem járt. Greenwood polgárai büszkék voltak erre a tényre, mert szükségét érezték egy helynek, amit nem kellett megosztani a tulsai fehér közösséggel. 1921-ben a környék életét egy faji ellentét nyomán kialakult tragikus lázadás rázta meg, ami teljesen felborította a város addigi életét.

Az amerikai Kis Afrika

A Greenwood Avenue vörös téglás épületei adtak otthont az amerikai fekete üzleti negyednek, a „Black Wall Street”-nek. Ezekben az épületekben működtek a környék leggazdagabb virágzó vállalkozásai, köztük élelmiszerboltok, bankok, könyvtárak, és még sok más. Itt élt számos neves fekete üzletember, sokan köztük multimilliomosok. Nem csak tudásuk volt sikerességük titka, hanem a faji elkülönítési törvény is, amely megakadályozta, hogy a feketék Greenwood-on kívül máshol vásárolhassanak.

Tulsa feketék által lakott környékeit, a város északi területein élő fehérek csak „Kis Afrika” ​​és egyéb becsmérlő nevekkel illették.  Az ott élők legtöbben szökött rabszolgák leszármazottai voltak, vagy éppen a Seminoles indiánok egykori rabszolgái. (!) Sok fekete amerikai költözött ide 1907 után, amikor Oklahoma önálló állammá vált. Oklahoma képviselte ugyanis a változást, és az esélyt a fekete amerikaiak számára, hogy elmenekülhessenek a rabszolgaság és a rasszizmus elől. A kialakuló közösség később felvette a Greenwood nevet, és az 1921-es évben már körülbelül 10.000 fekete amerikai férfi, nő és gyermek otthona volt.

Északkelet-Oklahomában a kisebbséggé alakult feketék gazdasági jóléte sok faji és politikai feszültséget okozott. A Ku-Klux-Klan megjelenése Oklahomában gyökeresen megváltoztatta az addig toleráns állam képét és életét. A becslések szerint röviddel a megalakulása után, 1921-ben csak Tulsa városában már mintegy 3200 tagja volt a Klánnak.

A tulsai faji lázadás (Tulsa Race Riot)

A lázadás 1921. május 31-én tört ki, amely az egyik legpusztítóbb faji zavargás volt az amerikai történelemben, és ami tönkretette az egykor virágzó greenwoodi közösséget.

A szikra egy hír volt, amely szerint a 19 éves afro-amerikai Dick Rowland egy liftben megtámadta és megerőszakolta a 17 éves Sarah Page-et - bár a bíróság felmentette a vádlottat. Röviddel azután, hogy az újságcikk megjelent, a fehérek egy része úgy döntött, ők szolgáltatnak igazságot, és megölik Dick Rowland-ot, aki akkor még a börtönben tartózkodott. Délután egy csapat fegyveres fehér ember gyülekezett a börtön előtt, majd ezt követően egy csoport afro-amerikai férfi sietett a helyszínre Dick Rowland védelmére. Az indulatok akkor szabadultak el, amikor egy fekete megpróbálta elvenni a pisztolyt egy fehér embertől, és a fegyver elsült. Az eset következtében sokan mások is fegyvert ragadtak, és kitört az erőszak. A felfegyverzett fehérek elárasztották a Greenwood negyedet és elpusztítottak mindent és mindenkit, akit értek. A vélhetően a Ku-Klux-Klan által irányított támadásoknak férfiak, nők, sőt gyermekek is áldozatul estek. Sokakat házakba zártak, az ajtókat eltorlaszolták és rájuk gyújtották az épületet. A fehér tömeg néhány fekete tulajdonú repülőgépet is ellopott, hogy azokról saját készítésű bombát és dinamitot dobjanak le. A feketék gyanították, hogy az egész támadás előre eltervezett volt, mert a városi fehér férfiak, nők és gyerekek a határon álltak, és végignézték, ahogy a feketéket lelövik, megégetik, és meglincselik.

A kormánycsapatok végül június 1-én délután érkeztek a helyszínre, de addigra nem sok maradt az egykor virágzó Greenwood kerületből, szinte minden elpusztult: 21 templom, 21 étterem, 30 élelmiszer bolt, több mint 600 különböző vállalkozás, két mozi, valamint egy kórház, bank, posta, könyvtárak, iskolák, ügyvédi irodák, a fél tucat magán repülőgép, és a teljes helyi busz hálózat. A vagyoni kár összesen másfél millió dollár volt. Hivatalosan 26 fekete és 13 fehér halt meg a harcokban, de a legtöbb becslés ennél jóval magasabb számról szól. Az Amerikai Vöröskereszt adatai szerint több mint 300 fekete vesztette életét, és további 8624 személy szorult kórházi ápolásra.

A támadás 16 órája alatt több mint 8000 feketét vettek fel a helyi fehér kórházba különböző sérülésekkel (a fekete kórház leégett), a rendőrség pedig több mint 6000 fekete greenwoodi lakost tartóztatott le. A becslések szerint 10.000 fekete maradt hajléktalan, 35 városi tömbház és 1256 rezidencia leégett.

Az események és a lázadás hosszú ideig kimaradt a helyi és az állami történelemből. Az 1921-es tulsai etnikai lázadást csak ritkán említik a tankönyvek, ez Amerika elhallgatott történelmének része. 1996-ban, az állami törvényhozás megbízást adott egy jelentés elkészítésére, amely feldolgozza az eseményeket, az áldozatokat és a károkat, mely a fekete közösséget érték. A 2001-ben megjelent jelentés tartalmazza a bizottság ajánlásait egyes kompenzációs intézkedésekre, amelyek nagy részét azóta sem hajtották végre az önkormányzatok. Az állam törvényt fogadott el a túlélők leszármazottai számára igénybe vehető ösztöndíj megalapításáról, és a Greenwood emlékpark létrehozásáról. Az utóbbit 2010-ben szentelték fel.

A Ku-Klux-Klan igaz illegálisan, de azóta is működik a Dél államaiban, bár manapság főleg a latin bevándorlókat érik atrocitások. Az autóutak mellett, elhagyott dombtetőkön, a mai napig láthatóak szimbólumaik, zászlóik, és sajnos sok esetben áldozataik.